A harmadik nap - a kastélyok

2013.03.14. 23:07

Reggel fél hétkor keltünk, de még így is elkéstünk, mert sokáig fodrászkodtunk. A reggeli túrós, lekváros és kakaós palacsinta volt. Nyolc óra körül elindultunk Ungvárra, ahol megnéztük a skanzent és a várat.

DSC_0139.JPG

A skanzenben láttunk régi magyar, ruszin és román parasztházakat, amik fából készültek, de volt ott még egy iskola és egy fatemplom is. Az iskolában volt egy sötét szoba, ahová a rossz gyerekeket zárták be. A tanár is az iskolában lakott.

DSC_0142.JPGA várban számos kiállítást néztünk meg. Először a természettudományi kiállítás következett, ahol láttuk Kárpátalja összes növényét és állatát. Aztán megnéztük a hangszer- majd a fegyverkiállítást. 

DSC_0464.JPG

Zárásként megnéztük a népviseleti kiállítást. A vár udvarán egy újabb turul madarat találtunk, ami ugyancsak a tiszaújlaki csatához köthető, hiszen az eredeti emlékművet ez a szobor diszitette.

DSC_0466.JPG

A várból elindultunk Beregszentmiklósra, ahol megtekintettük a Rákóczi-várat. A legjobb élmény az volt, hogy a falban lévő titkos alagútban is mászkáltunk.

DSC_0156.JPG

Itt még megnéztük Zrínyi Ilona hálószobáját ahol Thököly Imrével randevúzott. Nagyon szépek voltak a színes, kézzel festett ablakok, amelyek különböző történeteket meséltek el.

DSC_0540.JPGInnen tovább indultunk Szolyvára, ahol az eső miatt Petra a buszban tartott kiselőadást. Majd megkoszorúztuk a sztálini rezsim áldozatainak hatalmas emlékművét és elénekeltük közösen a himnuszt.

DSC_0570.JPG

Innen haza indultunk vacsorázni. A vacsora finom táskaleves és töltött káposzta volt. Este 7-kor ismét írtuk az úti naplót. Ma este mi értünk a községházára legelsőnek!

DSC_0599.JPG

Szerző: hiúz

1 komment

Címkék: 3nap

A bejegyzés trackback címe:

http://csetebalazs-hatartalanul.blog.hu/api/trackback/id/tr75135444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Ica Duka 2013.03.17. 11:34:28

Nagyon "irigyellek" titeket,hogy sok érdekes dolgot láttatok,de nagyon sajnálom,hagy az eső mindenhová elkisér benneteket.Vigaszként tudatom:ithon szakad a hó.Érezzétek jól magatokat a hátralévő napokban!Szia

sztok