Az első nap - a kiutazás

2013.03.12. 23:29

Reggel 7-kor indultunk Kárpátaljára az iskola elől. A jelentkezők teljes létszámban megjelentek. Először igazgató úr szólt néhány szót az aggódó szülőkhöz.

DSC_0007.JPG

Ezután bepakoltunk és felszálltunk a buszra. Az út során sokat hangoskodtunk és nevettünk. Gyorsan telt az idő és lassacskán a határra érkeztünk. A határ magyar oldalán a vámos csak megnézte útleveleinket és kiengedett minket az országból.  Az ukrán oldalon elvették az útleveleinket, és szigorúan ellenőrizték azokat. Miután megkaptuk a pecsétet, akkor fedeztük fel, hogy az előttünk lévő busz is ugyanoda tart ahova mi.

A határon egy óra alatt átjutottunk. A határ után még megálltunk egy benzinkútnál, ahol találkoztunk András bácsival. Itt még gyorsan lehetett grivnyát váltani.

DSC_0039.JPG

Eztán értünk Beregszászba, ahol sok érdekes dolgot láttunk. Először a Beregvidéki Múzeumot látogattuk meg, majd körbejártuk a várost. 

Megnéztük a református és a katolikus templomokat, a volt zsinagógát, a volt törvényszék épületét, a régi Oroszlán szállót és a volt magyar gimnáziumot..

DSC_0115.JPG

Ezután indultunk el Mezőgecsére, ahol süteménnyel és kedvességgel fogadtak minket. Szétosztottak minket a szállásadók között, mi a polgármester úrhoz kerültünk.  Nagyon szép helyre kerültünk, két szobában öten lakunk. A vacsora húsleves és csirkepörkölt volt nokedlivel, ami nagyon finomra sikeredett. Vacsora után beszélgettünk és ismerkedtünk a két kicsivel. Ezután beszéltünk az otthoniakkal. Este még nyársaltunk is.

DSC_0181.JPG

Szerző: hiúz

Szólj hozzá!

Címkék: 1nap

A bejegyzés trackback címe:

https://csetebalazs-hatartalanul.blog.hu/api/trackback/id/tr795131911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása