Szülői értekezlet!

2014.02.10. 19:38

Kedves idei utazók!

2014. február 14-én pénteken 17 órai kezdettel szülői értekezletet tartunk az idei kárpátaljai kirándulással kapcsolatban. Kérünk minden szülőt, hogy lehetősége szerint jelenjen meg ezen az eseményen.

 

Nyertes projektünk fő célkitűzése, hogy fejlesszük tanulóink természettudományos kompetenciáit változatos, tanórán kívül tevékenységek segítségével. Célunk a közvetlen környezetük jelenségeinek megtapasztalásával a tanulók környezeti tudatának fejlesztése, amit a terepi ismeretterjesztés, a tájértékek és azok összefüggéseinek bemutatása révén érhetünk el. Célunk továbbá, hogy felfedezzék, a természettudományos tantárgyak szorosan összefüggnek, kapcsolatuk szerves, tudásanyaguk komplex, így a megismerési folyamat is komplex. Nem lehet elválasztani egy táj természeti jellemzőit. Célunk ezen túl, hogy felfedezzék az alapvető összefüggéseket és ne csak tankönyvekből sajátítsák el az ismereteket mechanikusan., hanem kreatív gondolkodásuk fejlesztésével fejlesszük a problémamegoldó képességeiket is.

A projekt elsődleges célcsoportja iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói, hiszen a tanítási órák jócskán leszűkült időkeretében a kísérletek száma drasztikusan lecsökkent, emiatt a gyerekek tanulás iránti motiváltsága, szorgalma, az erőfeszítés értékként való elfogadása egyre inkább alábbhagyott.

Ráadásul a fizika, a kémia és a biológia a legnehezebb, legelvontabb tantárgyak közé tartozik. Bármily kevés is az időnk- az órán a tanulásnak, az ismeretek rögzítésének kell leginkább teret engednünk. A tábor segítségével lehetőség nyílik kiegészíteni az órán látottakat, hallottakat. Még inkább módunk nyílik a gyerekek figyelmét ráirányítani a természettudományos tantárgyak mindennapi életben szinte mindenütt jelenlévő voltára, szükségességére, nélkülözhetetlenségére és komplexitására.

Ezekkel a foglalkozásokkal nagymértékben hozzájárulunk a tanulók környezettudatos magatartásának kialakításához. Segítséget jelentenek a szemléletformálásban, melyben nagy fontosságot kapott a természet tisztelete, a felelősség, a környezeti károk megelőzésére való törekvés. A sikeres kísérletek, és az átélt tudás szépségében a tanulók örömet lelnek. Az önállóan végzett tevékenységek nagymértékben fejlesztik a problémamegoldó gondolkodásukat.

Iskolánkban az eddig elaprózott természettudományos tehetséggondozásnak új dimenziót jelentett ez a projekt, hiszen az ÖKO iskola projektelemei, a tanórai ismeretszerzés projektelemei és a szakköri tehetséggondozás projektelemei egy sűrített programban, intenzív formában találkoznak és ez által fejtik ki jótékony hatásukat diákjaink természettudományos kompetenciáinak fejlesztése irányában.

 

okoiskola_logo.gif

logo_tehetsegpontok_RGB.jpg

Örömmel számolunk be iskolánk legújabb pályázati eredményeiről, melynek köszönhetően a tanév során és a nyári szünetben tanulóink három különböző tartalmú és célú iskolán kívüli programon vehetnek részt.

A pályázatokat az Emberi Erőforrás Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hirdette meg.

„Az állami, helyi önkormányzati, egyházi és civil fenntartású általános iskolai, középiskolai és kollégiumi intézményen kívüli nyári tehetségsegítő programok támogatása” című pályázati felhívásra benyújtott NTP-IKT- MPA- 12 – 022 pályázati azonosítószámú „XXI. Század tudós természetvédői – tehetségsegítő nyári programsorozat” című pályázatunk 1.281.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

„ A hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, az otthont nyújtó ellátásban, továbbá utógondozói ellátásban részesülő fiatalok integráló környezetben megvalósuló nyári programjainak támogatása” című pályázati felhívásra benyújtott NTP-UGT- MPA-003 pályázati azonosítószámú „Bentlakásos, integrációs, fejlesztő és hátránykompenzációs tábor a Csete Balázs Általános Iskola tanulói számára” című pályázatunk 669.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

„ A köznevelésben tanuló diákok természettudományos, matematikai és műszaki tudásának elmélyítéséhez, gyakorlati alkalmazásához kapcsolódó nyári tehetségsegítő programok támogatása” című pályázati felhívásra benyújtott NTP- KTMK – MPA – 12 – 031 pályázati azonosítószámú „A Bükk csodái” – komplex természettudományos tehetségsegítő tábor című pályázatunk 1.025.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A pályázati lehetőséget ezúton is köszönjük a kiíróknak!

logo_tehetsegpontok_RGB.jpg

A film...

2013.03.31. 01:02

Szerző: hiúz

Szólj hozzá!

Címkék: film

2013. március 22-én tartottuk meg a bemutató órával egybekötött Nemzeti összetartozás -Határtalanul! című témanapot. A nap első felében bemutató előadást tartottunk az egész iskolának. Ez egy útibeszámoló volt, ahol mindent elmondtunk és megmutattunk. Előző nap Tibi bácsival elkészítettük Kárpátalja nagyított térképét és megkerestük azokat a településeket ahol jártunk. Zsófi begyakorolt a szöveget Vikivel, aki a bemutatót vezérelte a laptopon. Petra és Niki pedig a képeket helyezte el a térképen. Nagyon izgultunk az előadás előtt, de minden nagyon jól sikerült.

DSC_0656.JPGAz előadás második felében hozzákezdtünk a személyes élményeink beszámolójához. Soha nem beszéltünk még ennyi embernek! Mindenki csendben figyelt.

DSC_0653.JPG

Elmondtuk, hogy milyen helyen laktunk, milyenek voltak az ottani gyerekek, mennyifelé jártunk és miket láttunk.

Jól eltelt az idő, hiszen már a negyedik órában kezdtünk hozzá a táncházhoz, amiben a nyolcadikosok segítettek nekünk.

DSC_0662.JPGEzután következtek a játékos feladatok, amiben volt többféle totó, kirakós játék, activity és még akadályverseny is!

DSC_0673.JPG

DSC_0646_1.JPG

Szerző: hiúz

Szólj hozzá!

Címkék: bemutató

Az értékelő óra

2013.03.19. 18:37

Alig értünk haza máris újból összehívtak minket a kísérő tanárok. Már a buszon bejelentették hazafelé, hgy hétfő délután kettő órakor értékelő óra lesz. Kettőre még elég kevesen voltunk a teremben, de negyed háromra mindenki odaért. Imre bácsi és Tibi bácsi közösen csináltak egy bemutatót, először azt néztük meg.

DSC_0028.JPGJó volt így egyben látni az öt napot. Utána tanár nénikkel beszélgettünk, hogy mi mindent láttunk, merre jártunk, és mennyi mindent tudunk kapcsolni ahhoz, amit az iskolában már tanultunk. A beszélgetés után kérdőíveket töltöttünk ki. Először egy elégedettségi kérdőívet, amiben olyan kérdések voltak, hogy mennyire tetszett a kirándulás, elégedettek vagyunk-e az előkészítéssel, meg ilyenek.

DSC_0029.JPGA másik kérdőív arról szólt, hpgy a szállással mennyire vagyunk elégedettek. Tibi bácsi elmondta, hogy ezeket a kérdőíveket is névtelenül kell csinálnunk és el fogják küldeni Mezőgecsére András bácsinak, hogy ők is tanuljanak belőle.

DSC_0042_2.JPGMeglepetésünkre a végén megint fogalmazást kellett írnunk. A téma a legszebb élmény volt. Sokat kellett gondolkozni, hgy mi volt a legszebb, legjobb élmény, hiszen olyan sok minden történt ott velünk, olyan sok szép helyen jártunk és olyan sok szép dolgot láttunk, hogy nehéz volt választani. Az igaz, hogy két nap esett az eső a másik napon meg a hó, de akkor is nagyon jó volt és szívesen visszamennénk még oda.

DSC_0031.JPG

Hát eljött ez a nap is! Indultunk haza. Reggeli és szépítkezés után 8 órára kellett a hivatal elé menni, minden csomagunkkal.

DSC_0202.JPGAki távolabb lakott azt útközben vettük fel. Ők a kapuban álltak csomagjaikkal és várták, hogy odaérjünk a busszal.

DSC_0206.JPGSűrű integetések és apró könycseppek között hagytuk el Mezőgecsét, ahol nagyszerű napokat éltünk át. Még egy város várt ránk, Munkács.

DSC_0219.JPGA havas úton lassan tudtunk haladni, de ahogy közeledtünk Munkács felé az utak is egyre tisztábbak lettek. Hamarosan a távolban feltünt a vár, ahol Zrínyi Ilona olyan hősiesen feltartóztatta a labanc seregeket!

DSC_0236.JPGMiután megmásztuk a vár dombot, egyre beljebb és beljebb haladtunk a várban. Számos felvonóhídon, csapdajáraton és bástyán keresztül jutottunk be a belső várba, ahol aztán 45 perc szabad időt kaptunk, hogy vásárolhassunk ajándékokat az otthoniaknak.

SAM_4694.JPG

DSC_0261.JPGA vár után ismét buszba ültünk és a belváros felé indultunk. A főtéren először megnéztük a városházát, majd tőle nem messze Zsófi kiselőadását hallgatuk meg Munkácsy Mihályról, aki annak a háznak a helyén álló házban született ahol azt emléktábla is jelzi.

100_7225.jpgInnen a sétáló utcán haladtunk tovább, hogy elérjük Munkácsy Mihály szobrát, amit eg is koszorúztunk.

DSC_0304.JPGMég mindíg tovább sétáltunk, de most már visszafelé és a sétáló utca közepe táján letértünk balra, hogy megnézzük a Rákóczi-kastélyt.

100_7230.jpgA városnézés zárásaként a kastély udvarán megkoszorúztuk a sztálini rezsim munkácsi áldozatatit, hiszen a "málenykij robot"-ra itt gyűjtötték össze a város magyar, német és ruszin lakóit.

DSC_0310.JPGVisszasétáltunk a buszhoz és Beregszászon át ismét a határra érkeztünk. Beregszászon még megálltunk vásárolni, hogy a maradék grivnyánkat is elköltsük, majd elköszöntünk András bácsitól, aki eddig kisért el minket. A határátkelés simán ment röpke egy óra alatt mindkét oldalon átengedtek.

100_7235.jpgEzután már csak idő kérdése volt, hogy mikor érünk haza. Még egyszer megálltunk egy fél órára az autópályán és így negyed nyolckor értünk az iskola elé, ahol már vártak minket szüleink.

100_7248.jpgSzerintünk nagyon jól sikerült ez a kirándulás, reméljük jövőre a mostani hatodikosok is átélhetik ezt a sok szép és jó kalandot!

Szerző: hiúz

Szólj hozzá!

Címkék: 5nap

Mikor reggel felkeltünk nagyon meglepődtünk! Az ablakon kinézve minden csupa fehér volt, esett a hó és fújt a szél! Lassan kikászálódtunk ágyainkból és reggeli után a művelődési házba mentünk. DSC_0646.JPGMiután mindenki megérkezett a csapat egy része átment az iskolába, ahol rendhagyó történelem órán vettünk részt. Az igazgató bácsi és a történelem tanárbácsi meséltek nekünk a falu és az iskola történetéről. Megnéztünk egy tankönyvet is és megnéztük az iskola tantermeit.DSC_0702.JPGMivel tanítási nap volt együtt ültünk az órán a gecsei gyerekekkel, ők is örültek, hogy bementünk, hozzájuk, mert azt mondta igazgató bácsi, hogy náluk annyira kevés diák van, hogy naponta tudnak felelni. Ma megmentettük őket!DSC_0696.JPGEzután visszamentünk a művelődési házba, ahol a többiek már előkészítették a terepet. Lehetett ping-pong, dáma, sakk és malom versenyekre nevezni, illetve aki nem akart az segíthetett Ibolya néniéknek a terem díszítésében.

DSC_0850.JPG

DSC_0766.JPG

DSC_0864.JPG

Így a helyi gyerekekkel közösen gyorsan elszaladt a délelőtt. Ebéd után kicsit lehetett pihenni, majd folytattuk a délelőtti dolgokat. Vacsora után ünneplőben és kokárdával ékesítve jöttünk vissza, hogy megemlékezzünk március 15-ről, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulójáról.

DSC_0973.JPGA gecseiek műsorral készültek, ami nagyon jó volt, elszavalták a Nemzeti dalt majd énekeltek és táncoltak. A műsor után adta át igazgató úr jelképesen azokat a könyveket amiket ajándékként gyűjtöttünk össze és azt a számítógépet amit az iskola ajánlott fel.

DSC_1086.JPG

Így kapott 3 nagy doboz könyvet tőlünk az óvoda és a könyvtár, számítógépet pedig a művelődési ház.

DSC_1084.JPGA számítógépet a fiatalok fogják használni, mert azt a klubban helyezik el.

DSC_1094.JPGEzután következett a táncház és a disco, amit nagyon élveztünk. Sokat nevetgéltünk és táncoltunk. Este 10 óra után nem sokkal Tibi bácsi felkapcsolta a villanyt és azt mondta, hogy vége a disconak. Így elbúcsúztunk a gecseiektől és mindenki visszament a saját vendéglátójához. Nagyon jó volt ez a nap is. Sajnos, ez volt a búcsúest, úgyhogy mikor hazaértünk, még mindent össze kellett pakolni, hogy másnap indulhassunk haza.

Szerző: hiúz

Szólj hozzá!

Címkék: 4nap

A harmadik nap - a kastélyok

2013.03.14. 23:07

Reggel fél hétkor keltünk, de még így is elkéstünk, mert sokáig fodrászkodtunk. A reggeli túrós, lekváros és kakaós palacsinta volt. Nyolc óra körül elindultunk Ungvárra, ahol megnéztük a skanzent és a várat.

DSC_0139.JPG

A skanzenben láttunk régi magyar, ruszin és román parasztházakat, amik fából készültek, de volt ott még egy iskola és egy fatemplom is. Az iskolában volt egy sötét szoba, ahová a rossz gyerekeket zárták be. A tanár is az iskolában lakott.

DSC_0142.JPGA várban számos kiállítást néztünk meg. Először a természettudományi kiállítás következett, ahol láttuk Kárpátalja összes növényét és állatát. Aztán megnéztük a hangszer- majd a fegyverkiállítást. 

DSC_0464.JPG

Zárásként megnéztük a népviseleti kiállítást. A vár udvarán egy újabb turul madarat találtunk, ami ugyancsak a tiszaújlaki csatához köthető, hiszen az eredeti emlékművet ez a szobor diszitette.

DSC_0466.JPG

A várból elindultunk Beregszentmiklósra, ahol megtekintettük a Rákóczi-várat. A legjobb élmény az volt, hogy a falban lévő titkos alagútban is mászkáltunk.

DSC_0156.JPG

Itt még megnéztük Zrínyi Ilona hálószobáját ahol Thököly Imrével randevúzott. Nagyon szépek voltak a színes, kézzel festett ablakok, amelyek különböző történeteket meséltek el.

DSC_0540.JPGInnen tovább indultunk Szolyvára, ahol az eső miatt Petra a buszban tartott kiselőadást. Majd megkoszorúztuk a sztálini rezsim áldozatainak hatalmas emlékművét és elénekeltük közösen a himnuszt.

DSC_0570.JPG

Innen haza indultunk vacsorázni. A vacsora finom táskaleves és töltött káposzta volt. Este 7-kor ismét írtuk az úti naplót. Ma este mi értünk a községházára legelsőnek!

DSC_0599.JPG

Szerző: hiúz

1 komment

Címkék: 3nap

A második nap - a túra

2013.03.13. 23:03

Miután felkeltünk bőséges reggeli várt ránk.  Sajnos elég rossz idő volt, mert esett az eső. A busz 8 órakor indult a Községháza elől. Az első úti célunk Csetfalva volt, ahol megnéztük a református templomot, aminek gyönyörű szép kazettás mennyezete van. A fa harangtoronyba többen felmentek. Ezután a katolikus templomot néztük meg ahol Oxana néni mutatta be helyi a templomi életet. Kissé elázva szálltunk fel a buszra, hogy elinduljunk Tiszaújlakra.

DSC_0042.JPG

DSC_0080.JPG

A buszból megnéztük a tiszaújlaki sóhivatalt, ahol Esze Tamás bajba került a labancokkal, majd a Turulos emlékműhöz mentünk, ahol meghallgattuk az első kiselőadást, méghozzá II. Rákóczi Ferenc első győztes csatájáról.

DSC_0095.JPG

Tiszaújlak után megálltunk Nagyszőlősön, ahol először a helyi gimnázium előtt megnéztük Bartók Béla szobrát és meghallgattuk a második kiselőadást. Innen a Perényi-kastélyhoz mentünk. Sajnos az eső is folyamatosan kísért bennünket.

A következő célunk Aknaszlatina volt, hol megnéztük a templomkertben lévő szoborparkot és megkoszorúztuk az első világháborús honvéd emlékművet. Rövid zötykölődés után érkeztünk meg Técsőre, ahol Kossuth Lajos mellszobrát eredetiben csodálhattuk meg. Innen indultunk el utolsó célállomásunkra Husztra. Ott megnéztük a református erődtemplomot és a sírkertet. Innen vettük az irányt Mezőgecsére.

DSC_0114.JPG

A nagyon finom vacsora után ismét a Községházán találkoztunk, hogy megírjuk az útinapló újabb fejezetét, és ezután tértünk vissza szállásainkra.

DSC_0372.JPG

Szerző: hiúz

Szólj hozzá!

Címkék: 2nap

süti beállítások módosítása